Az írásaim főszereplője a
GYÓGYÍTÓ ÉN
Először – jó pár évvel ezelőtt, még fiatal orvos voltam, amikor- egy családtagom tudatosította bennem, hogy létezik egy speciális énállapot, amikor orvosként vagyok jelen egy helyzetben.
Egy nyári napon, a fák árnyékában békésen üldögéltünk a nagy tölgyfa asztal körül néhány családtaggal és scrabblet játszottunk. HP egyszer csak felállt és azt mondta, nem bír tovább itt ülni, mert nagyon fáj a háta. Később még rosszabb lett a helyzet és még nagyobb fájdalmai lettek. Ágyba kényszerült.
Felesége is kérte segítsek, mert nagy fájdalmai vannak és a szokásos fájdalomcsillapító tabletták és húzódzkodó gyakorlatok sem segítettek. Akkoriban én még mindenhova vittem magammal az orvosi táskámat, benne a szokásos háziorvosi felszerelésekkel, sürgősségi gyógyszerekkel. Elővettem hát a táskámat és bementem a szobájukba, hogy megpróbáljak egy fájdalomcsillapító-izomlazító injekcióval segíteni.
Ahogy ott teszem a dolgom, veszem elő az injekciót, beszélek, hogy hogyan fogok segíteni, hogyan feküdjön, hogy meg tudjam szúrni megszólalt HP:
„Hú ez most a profi doktornő. Milyen komoly, milyen más.”
Pedig én ugyanaz voltam, mint akivel pár perccel ezelőtt együtt játszott, beszélgetett. És mégsem ugyanaz. Teljesen megdöbbentett, ahogy HP- aki egyébként egy érzékeny ember-így érzékelte és megfogalmazta a pszichés változásomat.
Ez volt az első, amikor ezen visszajelzés alapján magamban is tudatosult, hogy gyógyítóként, segítőként jelen lenni az egy különleges lelki állapot.
Ma már külső visszajelzés nélkül is, saját magam azonnal észreveszem azt a váltást, ami akkor következik be amikor egy ember az orvost szólítja meg bennem. Ez egy éles lelkiállapotváltás, élesen, mintha egy lámpát felkapcsolnának. Mintha egy ingát útjára löknének hirtelen. Legyen az bármilyen helyzetben. Baráti körben, családtagokkal, utcán vagy -természetesen – a rendelőmben.
Régóta gondolkozom azon, hogy hogyan lehetne tetten érni, megérteni és leírni mindazokat a történéseket amik bennünk orvosokban lejátszódnak amikor a betegeinkkel kapcsolatban vagyunk. Ezek a történések befolyásolják a saját közérzetünket -hosszabb és rövid távon is. A velünk kapcsolatban lévő betegeinkét is.
A tudományos irodalom gazdag, ami az orvos-beteg kapcsolatról szól, a Bálint munkáról, a különböző terápiákról, a terápiás helyzetről, a regresszióról, a terápiás hatásról, a traumákról, a pszichoszomatikáról. Rengeteg kutatás van az empátiáról, a regresszióról, a tükörneuronokról, a stresszről, a kiégésről, az agyi folyamatokról.
A művészi megközelítések is szinte határtalanok: novellák, könyvek, valamint a filmek, a kórházas, orvosos sorozatok a tv-ben, netfixen, sorozatbarát oldalakon.
Én most a saját rendszeremmel szeretnélek megismertetni Téged.
Azzal a szubjektív rendszerrel, amit a huszonhárom éves háziorvosi tapasztalataim alapján alakítottam ki magamban.
Ahogy a kollégáimmal beszélgetek, együtt gondolkozunk úgy vélem ez a rendszer érvényes más gyógyítókra is.
Meghívlak egy együtt gondolkodásra, együtt alkotásra. Olvasd és döntsd el, hogy Te magad találsz-e benne ismerős gondolatokat!
Szívesen veszem, ha megosztod velem.
Kialakult egy modell a fejemben, ami segíti leírni, érzékeltetni a folyamatokat.
Ez a modell a:
LÉLEKINGÁK
Gondolataink, érzelmeink, lelkiállapotunk -lelkünk maga folyamatosan, dinamikusan változik, mozog. Hol ezt érzem, hol azt. Hol erőteljesebben hol szelídebben. Bizonyos érzések, indulatok, érzelmek, gondolatok dominánsabbak, míg mások éppen háttérben vannak az adott pillanatban. Folyamatos változás, folyamatos mozgás jellemzi lelkiállapotomat. Ezen mozgások – a saját modellem szerint – leírhatók az ingák mozgásával, ( több inga egyszerre leng) amelyek két szélsőséges pólusuk között mozognak- folyamatosan.
Ha a szerelmem hozzám fordul, megszólít, akkor az egész valóm átalakul, reagál az itt és most kapcsolatra.
Lelkem sok ingája belendül és széles hullámokat vetve lejtenek. Bejárnak harmonikus és ellentmondásos tájakat miközben a két-két szélső végpontjuk között lengenek.
Néha kisebb, néha nagyobb lendülettel mozognak a lélekingák. A pillanattól, a kapcsolatunk aktuális intenzitásától, az itt és most énállapotaitól függően.
Ha fáradt vagyok akkor lassabban és kisebb amplitúdóval mozognak az ingáim. Ha valami izgalmas dolog történik, felkavaró, akkor gyorsabban nagyobb hullámokat vetve, egymástól távolabb lévő végpontok között mozognak az ingák.
Lélekingáim mindig mozgásba lendülnek, ha egy másik emberrel kapcsolatba kerülök. A kapcsolat maga, a hozzám fordulás indítja el a mozgásokat.
Ha egy ember az orvos énemet szólítja meg, akkor lélekingáim átlengenek a hétköznapi én lét állapotából a gyógyító én lét állapotába.
A későbbiekben egy-egy esetbemutatáson keresztül tudom még szemléletesebbé tenni ezt a mozgást. A konkrét betegeimmel való kapcsolaton keresztül írom le egy-egy inga konkrét két pólus közötti mozgását. Például, amikor a lélekingám a kihasználás és a hasznosság érzés pólusai között leng, vagy az elköteleződés-elengedés tengely mentén.
Azon még gondolkodom, hogy hogyan lehet igazából jellemezni, hogy miben különböznek a gyógyító én lélekingái a hétköznapi énem ingamozgásaitól.
Az biztos, hogy a gyógyító én ingái egy zárt területen belül mozognak. A terápiás helyzet steril, mintha-világához tartoznak.
A hétköznapi helyzetben szabadabban tudok váltani a pólusok és síkok között. A hétköznapi életben például, ha kihasználtnak érzem magam kiszállok a kapcsolatból-mint ahogy tettem is a válásom kapcsán- és elfordulok a helyzettől és más kontextusban próbálom megoldani a problémát.
Ha terápiás helyzetben vagyok a gyógyító énemnek más megoldást kell találnia, nem szállhat ki csakúgy a helyzetből. Meg kell találnia, hogy hogyan tudja tovább lendíteni az ingát a másik pólus felé, vagy új szempontokat behozva más síkra terelni az ingamozgásokat.
A megoldás ilyenkor szinte csak egy emberen múlik, a felelősség ilyenkor a gyógyítón van.