Kategóriák
Gyógyító én

gyógyító én – ideális én

Magamat jó orvosnak gondolom.

A hétköznapi életben viszont sokszor megbotlom. Most keveredek ki egy közel húsz évig tartó, destruktív párkapcsolatból. Az elmúlt időben voltak napok, hetek,  amikor rálátva ennek a kapcsolatnak a játszmáira, buktatóira komolyan megkérdőjeleztem orvosi énem hitelességét is. Mert nőként, felnőttként, párként megbuktam az életben. Akkor vajon hogyan lehetne hiteles az, amit orvosként a másik emberért teszek. Ha magamért nem tudtam megtenni alapvető dolgokat, akkor hogyan tudnék gyógyítóként a másik emberért bármit is megtenni.

Ha a hétköznapi énem  lélekingái felakadtak itt-ott akkor vajon a gyógyító énem ingái milyen szabadon lengenek?

Most azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy benne éltem és hosszú ideig nem realizáltam a párkapcsolatom destruktív voltát- annak elenére, hogy többen figyelmeztettek rá- mégis ki merem jelenteni, hogy a gyógyító énem hiteles.

A hétköznapi nehézségeim ellenére van olyan énállapotom, amikor gyógyítani tudok  és gyógyítóként tudok működni a másik ember számára.

Margaret Mead szerint a civilizáció első jele  egy meggyógyított eltört combcsont volt.

 A gyógyítói tevékenység, a gyógyító én működése egyidejű az emberi civilizációnkkal, a kultúránkkal. Archaikus. Archetípus.

Az archetípusok- mondja Jung – a tudattalunkban, mint árnyék, bukkannak fel. Gyakran az emberiség mitológiai alakjai.

Ha tehát a gyógyítás, mint a civilizációnk első jele, akkor a gyógyító én az archetípusokhoz  tartozik. (Bár úgy tudom  Jung  nem nevezett meg „gyógyító” archetípust)

Jung úgy jellemzi az archetípusokat hogy

  • problémátlanok,
  • nincsenek konfliktusaik,
  • nincsenek kétségeik.
  • nem szenvednek

Nekem tetszik ez a jellemzés.  Közel áll ahhoz,  amit én a gyógyító énről gondolok. Egy kiérlelt, sallangoktól mentes, egyértelmű énállapot.

A személyiségemnek egy -többé kevésbé -körül határolt része. Egy ideális énállapot, amely csak a gyógyítás szolgálatában áll. A terápiás közeg steril, mintha-világához tartozik.

Határozott feladata és funkciója van. Ezért néha másképp érez, gondolkodik és cselekszik, mint a hétköznapi énem.

A gyógyító én könnyen tudja a lélekingák mozgását érzékelni, átélni és befolyásolni, tevékenysége szolgálatába állítani. Akkor hatékony, ha a lélekingák mozgásai szabadon, sok tengely mentén nagy amplitúdóval tudnak mozogni. Az ideális énállapot lehetővé teszi az ingák ilyen ideális, akadálymentes mozgását.

A gyógyító énem nem mindig van összhangban a teljes személyiségemmel. A gyógyító én határozott funkciója, prioritásai, problémanélkülisége szemben a teljes személyiségem célnélküli szerkezetével, problémáival, vakfoltjaival olyan együttműködési struktúrát eredményezhet, amely megbonthatja az összhangot a hétköznapi személyiségem és a gyógyító énem között.

Az önismeretem ereje, a kíváncsiságom, a tanulásom és önreflexióim segítik a gyógyító énem kompetenciáját is és segíthetik az összhang megteremtését is.

A terápiás helyzet ben felbukkanó és annak megszűnte után bennem visszamaradó negatív vagy pozitív érzések mutatják, hogy mikor van meg és mikor nincs meg az összhang a gyógyító énem és a hétköznapi  személyiségem között.

Egyébként egy gyógyító én és egy hétköznapi énállapot között nem is kell feltétlenül harmóniának lennie.

Saját példám is mutatja, hogy bár a hétköznapi életben sokszor követek el alapvető hibákat, orvosként jól tudom működtetni gyógyító énemet.

Számtalan irodalmi példa, film is jól illusztrálja a kettősséget. Itt van például a népszerű doktor House. A film alapkonfliktusa, hogy micsoda különbség van a teljes személyiség és a gyógyító én működése között. Doktor House egy  kiállhatatlan arrogáns ember, aki pokróc másokkal, manipulálja a barátait. Beleköt mindenkibe és lenézi az embereket. -Minden ember hazudik- mondja. Ebből az attitűdjéből alakulnak ki konfktusai a hétköznapi viszonyokban.  De gyógyítónak kiváló. Gyógyító énjét teljes kompetenciával, zseniálisan tudja működtetni nagyon sok dimenzióban. És emiatt meg hihetetlen értékes része a társadalomnak, mind a saját közvetlen környezetének, mind a szélesebb társadalomnak.

Te mit gondolsz, hogy viszonyul a Te gyógyító éned a hétköznapi énedhez? Érzed Te is a különbséget a különböző lelki/én állapotok között? Van harmónia vagy ütközés Benned?

Oszd meg légy szíves velem a gondolataidat!

Kategóriák
Gyógyító én

gyógyító én-lélekingák

Az írásaim főszereplője a

GYÓGYÍTÓ ÉN

Először – jó pár évvel ezelőtt,  még fiatal orvos voltam, amikor- egy családtagom tudatosította bennem, hogy létezik  egy  speciális énállapot, amikor orvosként vagyok jelen egy helyzetben.

Egy nyári napon, a fák árnyékában békésen üldögéltünk a nagy tölgyfa asztal körül néhány családtaggal és scrabblet játszottunk. HP egyszer csak felállt és azt mondta, nem bír tovább itt ülni, mert nagyon fáj a háta. Később még rosszabb lett a helyzet és még nagyobb fájdalmai lettek. Ágyba kényszerült.

Felesége is kérte segítsek, mert nagy fájdalmai vannak és a szokásos fájdalomcsillapító tabletták és húzódzkodó gyakorlatok sem segítettek. Akkoriban én még mindenhova vittem magammal az orvosi táskámat, benne a szokásos háziorvosi felszerelésekkel, sürgősségi gyógyszerekkel. Elővettem hát a táskámat és bementem a szobájukba, hogy megpróbáljak egy fájdalomcsillapító-izomlazító injekcióval segíteni.

Ahogy ott teszem a dolgom, veszem elő az injekciót, beszélek, hogy hogyan fogok segíteni, hogyan feküdjön, hogy meg tudjam szúrni megszólalt HP:

„Hú ez most a profi doktornő. Milyen komoly, milyen más.”

Pedig én ugyanaz voltam, mint akivel pár perccel ezelőtt együtt játszott, beszélgetett. És mégsem ugyanaz. Teljesen megdöbbentett, ahogy HP- aki egyébként egy érzékeny ember-így érzékelte és megfogalmazta a pszichés változásomat.

Ez volt az első, amikor ezen visszajelzés alapján magamban is tudatosult, hogy gyógyítóként, segítőként jelen lenni az egy különleges lelki állapot.

Ma már külső visszajelzés nélkül is, saját magam azonnal észreveszem azt a váltást, ami akkor következik be amikor egy ember az orvost szólítja meg bennem. Ez egy éles lelkiállapotváltás, élesen, mintha egy lámpát felkapcsolnának. Mintha egy ingát útjára löknének hirtelen. Legyen az bármilyen helyzetben. Baráti körben, családtagokkal, utcán vagy -természetesen – a rendelőmben.

Régóta gondolkozom azon, hogy hogyan lehetne tetten érni, megérteni és leírni mindazokat a történéseket amik bennünk orvosokban lejátszódnak amikor a  betegeinkkel kapcsolatban vagyunk. Ezek a történések befolyásolják a saját közérzetünket -hosszabb és rövid távon is. A velünk kapcsolatban lévő betegeinkét is.

A tudományos irodalom gazdag,  ami  az orvos-beteg kapcsolatról szól, a Bálint munkáról, a különböző terápiákról, a terápiás helyzetről, a regresszióról, a terápiás hatásról, a traumákról, a pszichoszomatikáról. Rengeteg kutatás van az empátiáról, a regresszióról, a tükörneuronokról, a stresszről, a kiégésről, az agyi folyamatokról.

A művészi megközelítések is szinte határtalanok: novellák, könyvek, valamint a  filmek, a kórházas, orvosos sorozatok  a tv-ben, netfixen, sorozatbarát oldalakon.

Én most a saját rendszeremmel szeretnélek megismertetni Téged.

Azzal a szubjektív rendszerrel, amit a  huszonhárom éves háziorvosi tapasztalataim alapján alakítottam ki magamban.

Ahogy a kollégáimmal beszélgetek, együtt gondolkozunk úgy vélem ez a rendszer érvényes más gyógyítókra is.

Meghívlak egy együtt gondolkodásra, együtt alkotásra. Olvasd és döntsd el, hogy Te magad találsz-e benne ismerős gondolatokat!

Szívesen veszem,  ha megosztod velem.

Kialakult egy modell a fejemben, ami segíti leírni, érzékeltetni a folyamatokat.

Ez a modell a:

LÉLEKINGÁK

Gondolataink, érzelmeink, lelkiállapotunk -lelkünk maga folyamatosan, dinamikusan változik, mozog. Hol ezt érzem, hol azt.  Hol erőteljesebben hol szelídebben. Bizonyos érzések, indulatok, érzelmek, gondolatok dominánsabbak, míg mások éppen háttérben vannak az adott pillanatban. Folyamatos változás, folyamatos mozgás jellemzi lelkiállapotomat. Ezen mozgások – a saját modellem szerint – leírhatók az ingák mozgásával, ( több inga egyszerre leng) amelyek két szélsőséges pólusuk között mozognak-  folyamatosan.

Ha a szerelmem hozzám fordul, megszólít, akkor az  egész valóm átalakul, reagál az itt és most kapcsolatra.

Lelkem sok ingája belendül és széles hullámokat vetve lejtenek. Bejárnak harmonikus és ellentmondásos tájakat miközben a két-két szélső végpontjuk között lengenek.

Néha kisebb, néha nagyobb lendülettel mozognak a lélekingák. A pillanattól, a kapcsolatunk aktuális intenzitásától, az itt és most énállapotaitól függően.

Ha fáradt vagyok akkor lassabban és kisebb amplitúdóval mozognak az ingáim. Ha valami izgalmas dolog történik, felkavaró, akkor gyorsabban nagyobb hullámokat vetve, egymástól távolabb lévő végpontok között mozognak az ingák.

Lélekingáim mindig mozgásba lendülnek, ha egy másik emberrel kapcsolatba kerülök. A kapcsolat maga, a hozzám fordulás indítja el a mozgásokat.

Ha egy ember az orvos énemet szólítja meg, akkor lélekingáim átlengenek a hétköznapi én lét állapotából  a gyógyító én lét állapotába.

A későbbiekben egy-egy esetbemutatáson keresztül tudom még szemléletesebbé tenni ezt a mozgást. A konkrét betegeimmel való kapcsolaton keresztül írom le egy-egy inga konkrét két pólus közötti mozgását. Például, amikor a lélekingám a kihasználás és a hasznosság érzés pólusai között leng, vagy az elköteleződés-elengedés tengely mentén.

Azon még  gondolkodom, hogy hogyan lehet igazából   jellemezni, hogy miben különböznek a gyógyító én lélekingái a hétköznapi énem ingamozgásaitól.

Az biztos, hogy a gyógyító én ingái egy zárt területen belül mozognak. A terápiás helyzet steril, mintha-világához tartoznak.

A hétköznapi helyzetben szabadabban tudok váltani a pólusok és síkok között. A hétköznapi életben például, ha kihasználtnak érzem magam kiszállok a kapcsolatból-mint ahogy tettem is a válásom kapcsán-  és  elfordulok a helyzettől és más kontextusban próbálom megoldani a problémát.

Ha terápiás helyzetben vagyok a gyógyító énemnek más megoldást kell találnia, nem szállhat ki csakúgy a helyzetből. Meg kell találnia, hogy hogyan tudja tovább lendíteni az ingát a másik pólus felé, vagy új szempontokat behozva más síkra terelni az ingamozgásokat.

A megoldás ilyenkor szinte csak egy emberen múlik, a felelősség ilyenkor a gyógyítón van.